Tuesday, April 21, 2015

Kajántó Beáta: Nyelvhekkelés 3D-ben

A Nyelvhekkelés 3D-ben irodalmi pályázat első díjas írása.

1. változat – tanári kar előtt

Mélyen tisztelt tantestület!
Azt, hogy Anett nagy testű lett
kevés
evés

Okozta, s sok kalória:
szalonnán hagyma glória.
Tömör –
gyönyör!

Mivel döntésük rám esett,
részletezem e „rém-eset”
baját
s zaját.

Az evéssel csak két hiba:
a tér s az eszköz: kémia
labor
s a bor –

Szeszégő, mely lángja felett
pirult a szalonna szelet.
Parázs
varázs!

Tanulságos reakció:
zsír és láng interakció!
Nagy ész:
vegyész.

Anett hasáról rég letett,
szándéka csak kísérletet
akart,
takart.

S hogy ez dokumentálható
legyen készült pár videó.
Menő
e nő!

Ebből tanulni is lehet:
bejárta az internetet
s azon
haszon.

Ezt megtette minden héten,
A szent Kémia nevében:
feles-
leges

ezért megfenyíteni őt,
Rendrakásra is szánt időt:
evett,
evett...

Micsoda önfeláldozás!
A kémiáért elhízás
S a háj.
Juhhé!

2. változat – Szülők előtt

Anya, apa! Mint kiderült,
Anett kis botrányba került.
Maga
baja!

De ne aggódj egy percig is,
nem volt sem drogos, sem cigis,
csak a
hasa

Vitte kísértésbe, s szegény
így követte el e merény –
letet.
E tett

Az volt, hogy jó pár napon át
laborban sütött szalonnát.
(Merész
e rész!)

A borszeszégőben a láng
volt tüze és most iskolánk –
ba’ áll
a bál.

Ő nem hibás, hogy éhezett,
(mint „a” után az ékezet)
komisz
kamasz

Barátokkal volt baj, mer’ a
zsebből került egy kamera
(vakus,
akkus).

A YouTube – on most keresett
Anett. De nem oly nagy eset...
Tudom,
tudom,

Most szörnyülködsz, de esküszöm,
ehhez nekem semmi közöm!
(Vagyis
kevés.)

Minderre van egy rendes ok:
tinédzserkor és hormonok.
Kinö-
vik ők!

Amúgy te is voltál gyerek,
tudod: a lét ettől kerek,
tini
dili.

S így, hogy a netre felkerült,
rajta több ember is derült.
Iker –
siker!

3. változat – a chaten lógó barátoknak

Hello cica_mica itt vok!
Tod, van a suliba titok,
nagy ám!
Anyám!

Pár szmájli s néhány chat-elem
segít s így elecsetelem,
horri
story!

Anett nem zseni, mond6om,
nem tudja, hogy hasad atom
s gagyi
agyi

Teljesítménye, így bukott,
nem használhat több Facebookot,
s tanul,
tanul...

De eldöntötte, bosszút áll,
a tanárnőn, kit úgy utál
(Zavart
kavart).

5lete nem elbájoló,
de egyszer élünk, így YOLO,
XD,
izé.

Csak egy borszeszégő kellett
s a tanárnő hajéke lett
a nyárs
s a nyers

Szalonna ezen egyre sült,
Mindenki oda 1esült.
Tuti
buli!

Meg is telt egyből a terem
(jaj, ne fogyj el, karakterem)
s asszem
a szem -

Tanúk mind csináltak vidit,
Nézd meg s téged is felvidít!
Anett
A net

Sztárjaként csakis őmaga
híresebb, mint pl GaGa
(dalol)
Ah! LOL

Hízott s nőtt alkari ere,
és dettó nőtt karriere,
s akkor
gyakor –

Latozott, mikor kedve lett,
kb 100 szalonna szelet
elég
e lég -

Bőlkapott tervhez, s hetente
akad ki filmezzen, te ne
bomolj!
Komoly –

Nak tűnik, de ezen személyt,
sose kell félteni, jó8!
Puszi,

Saturday, March 28, 2015

Mărcuțiu-Rácz Dóra: Születésnapom(után három hónap)ra

Tizennyolc éves lettem én,
a felnőtté válás peremén,
ülök,
s tűrök.

Azt mondod, nagy dolog,
hogy mától tizennyolc vagyok?
Hiszi (a)
piszi!

Minden kislány erre vár…
majd odavész a korhatár,
s megnő
a „nő”.

De mit számít az? - kérdem én,
hány éves a hölgyemény, ha
csuda
buta?

Szanaszéjjel sminkeled,
és aztán fel sem ismered,
ki vagy,
s kivagy!

Bosszantó, hogy nem tudod,
s önmagad is eldugod,
sebzett
nemzett…

Inkább legyél gyerekes,
másnak ettől érdekes
s vagány
a lány.

Találsz majd te valakit,
aki át nem alakít,
veled
nevet.

Ez az igazi boldogság,
és többet ér, mint egy zsák,
puha
ruha.

Ettől nősz fel, nem vitás,
a többi már csak ámítás,
egye
fene.


Monday, January 26, 2015

Pázmán lovag

TELJES SZÖVEG LETÖLTÉSE
ONLINE ELŐNÉZET

Díjak:
PADIF (Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál), dicséret

ELSŐ JELENET

A három vadász és a király sétálnak a színpadon. Nyomokat keresnek, hallgatóznak, távcsővel kukucskálnak (olykor akár kifele is, a nézőtérre), vagyis csillámpónira vadásznak.
MESÉLŐ1                                          Túl az óperenciáson,
                                                            Minden bokron, minden árkon,
                                                            Kerek erdő közepében,
                                                            Úgy igencsak estefélben,
                                                            Három vadász lopakodik,
                                                            Hogy elkapják a…
MESÉLŐ2 lelkesen                             Csillámpónit!
VADÁSZ3                                         Csend legyen már!
VADÁSZ2                                          Ha így kezdik,
Még a végén elijesztik!
VADÁSZ1                                          Ritka fajta ez, mint látják,
                                                            Nagyra becsülik az árát!
MESÉLŐ2                                          Nagy nehezen rábukkannak,
                                                            De hogy kapják el? Tanakodnak.
VADÁSZ3                                         Csaljuk ide mézes borral!
VADÁSZ2                                         Persze már, gumicukorral!
KIRÁLY                                             Csak okosan, kérem szépen!
MESÉLŐ1                                          Mondja a király „szerényen”.
KIRÁLY                                            Későre jár… de majd holnap
                                                            Adunk mi annak a lónak!
VADÁSZ1 tudálékosan                      Nem ló, hanem csillámpóni!
VADÁSZ2 megcsapja                        Nem kell mindig beleszólni!
MESÉLŐ2                                          Addig-addig barangolnak,
                                                            Míg egy kis házra bukkannak.
                                                            Pázmán lovagé az bizony,
                                                            Aki sajnos nincs most itthon.
MESÉLŐ1                                          Hogy hol lehet? Azt nem tudni.
                                                            Biztos elment pónit fogni…
MESÉLŐ3                                          De Éva bizony otthon maradt,
                                                            A király szeme meg is akadt
                                                            Pázmán lovag feleségén,
                                                            S hogy ebből mi lesz a végén! 
MESÉLŐ2                                          Szállást kérnek, szállást kapnak,
                                                            Vacsorával jól is laknak.
                                                            S ha erről sokan nem is tudnak,
                                                            De egyesek jót mulattak!